Lengyelország - Oroszország: Ismét egy pont

2012.06.13. 00:19 rwk1892

Nem csupán egy egyszerű mérkőzésről volt szó ma este Varsóban, hiszen ezer ok miatt is különleges találkozónak ígérkezett a lengyel válogatott oroszok elleni csoportmérkőzése. A görögök elleni csalódást keltő döntetlen után viszont a csoport talán legnehezebb ellenfele várt Franciszek Smuda legénységére, akiknek a továbbjutási remények életben tartásához legalább egy pontra volt szükségük. Az oroszok a csehek elleni magabiztos sikerrel a hátuk mögött érkeztek, a pénteki mérkőzés után sokak szerint egyértelmű esélyesként. Nem volt azonban könnyű dolguk, és a végén meg kellett hogy elégedjenek az egy ponttal is.

kuba_rosja.jpg

Jól kezdte a mérkőzést a lengyel válogatott, és az első nagy helyzet is előttük adódott, amikor Obraniak szabadrúgását Boenisch alig néhány méterről csúsztatta kapura, ám a kapus szerencsés volt és éppen jó helyen állt. Nem sokkal később Lewandowski próbálkozott egy lövéssel a tizenhatos előteréből, azonban a labda elkerülte a kaput. A 18. percben mondhatni felrobbant a stadion, amikor tetszetős összjáték után Lewandowski ugratta ki Polanskit, aki a hálóba tekert. A szépséghiba csak az volt, hogy lesről, így a gól sajnos nem számított. Innentől az oroszok vették át a kezdeményezést, a rövid passzok és gyors játék pedig egyre inkább eredményre vezetett, a bal oldalon Arsavin szinte minden megmozdulása feladta a leckét a lengyel védelemnek. A 25. percben éppen ő volt az, aki a középen érkező Kerzsakov fejére "varázsolta" a labdát, azonban a közeli fejes jócskán elkerülte a kaput. Az orosz fölény egyre nagyobb lett, Lewandowski nagyon elveszettnek tűnt elöl, és könnyen szerelték, ha éppen labdát kapott. Arsavinék gólja a levegőben lógott, egészen a 37. percig, amikor az orosz csapatkapitány ívelt középre egy szabadrúgást balról, középen pedig szinte senki által nem zavarva érkezett Dzagojev és a halóba bólintott, az eredményen pedig a lengyelek már nem tudtak a félidőig változtatni.

A szünetben mintha kicserélték volna a csapatot, hiszen Smuda sokkal támadóbb szellemben küldte pályára a fiúkat, így aztán a második játékrész első helyzete is a hazaikhoz fűződik: Egy jobbról érkező beadásra Lewandowski lépett ki a leshatárról, ám Malafejev kapus gyorsabb volt, így nem született gól. A srácok azonban nem adták fel, és ennek meglett az eredménye: Az 57. percben Błaszczykowski kapott egy labdát a jobb szélen, befelé cselezett, majd az orosz védők asszisztálása mellett parádésan lőtte ki ballal a hosszú sarkot. Lehet hogy elfogult vagyok, de számomra ez a torna eddigi legszebb találata! A gól után viszont nem sikerült teljesen átvenni a játék irányítását, és az oroszok is helyzetbe kerültek. A 68. minutumban egy látványos kényszerítőt követően Tytoń védte Dzagojev hosszú sarokra tartó lövését. Egy perccel később Błaszczykowski egyéni akcióját követően kellett a másik oldalon óriásit védeni Malafejevnek, majd Boenisch lőtt jóval az orosz kapu fölé. A mérkőzés végéig gól aztán már nem született, bár a lengyel csapat egészen a végéig próbálkozott a győztes találat megszerzésével, de ez sajnos nem sikerült.

Maradt tehát a döntetlen és az egy pont, ami a jó erőkből álló orosz válogatott ellen igencsak értékelendő eredmény. Küzdelmes mérkőzést láthattunk, illetve kiderült, hogy Smuda képes belenyúlni a mérkőzésbe, ha éppen szükséges. A játékosok is átérezték a találkozó jelentőségét, ám a görögök elleni döntetlen most eléggé fájó lehet. A csoport másik mérkőzésén a cseheknek sikerült a győzelem, így aztán még bármi megtörténhet. Bízunk azonban abban, hogy szombaton a lengyel szurkolók a továbbjutást ünnepelhetik majd, amivel a válogatott teljesítené a tornára tett célkitűzését.

EURO 2012, A csoport, 2. mérkőzés:
Lengyelország - Oroszország 1-1 (0-1)
Varsó, 55 900 néző
Gól: Błaszczykowski ('57) illetve Dzagojev (36')

Lengyelország: Przemysław Tytoń - Łukasz Piszczek, Marcin Wasilewski, Damien Perquis, Sebastian Boenisch - Eugen Polanski (Adam Matuszczyk - 83'), Dariusz Dudka (Adrian Mierzejewski - 72'), Rafał Murawski, Jakub Błaszczykowski, Ludovic Obraniak (Paweł Brożek - 92') - Robert Lewandowski.

Oroszország: Vjacseszlav Malafejev – Alekszandr Anyjukov, Szergej Ignasevics, Alekszej Berezuckij, Jurij Zsirkov – Roman Sirokov, Igor Gyenyiszov, Konsztantin Zsirjanov – Alan Dzagojev (Marat Izmajlov - 79'), Alekszandr Kerzsakov (Roman Pavljucsenko - 70'), Andrej Arsavin.

(fotó: PAP/EPA)

Címkék: foci labdarugas oroszorszag euro2012 lengyelorszag valogatott blaszczykowski varso dzagojev

Rövid hírek - 12/06/2012

2012.06.12. 12:54 rwk1892

stawowy.jpgEdzőcserék napja - Az Európa-bajnokság eseményei mellett a csapatok továbbra is készülnek a következő szezonra, most éppen három klub nevezett ki új szakembert a megüresedett posztokra. Az élvonalba frissen feljutott Pogoń Szczecin máris megtalálta a távozó Ryszard Tarasiewicz utódját, így mostantól Artur Skowronek irányítja a csapatot. A szakember korábban a Ruch Radzionków edzője volt.
Az élvonalból kiesett Cracovia is a változás mellett döntött: Tomasz Kafarski helyett a krakkói klub új trénere Wojciech Stawowy (a képen) lett, aki már korábban is ült a klub kispadján, mégpedig 2002 és 2006 között. Az új edző valószínűleg új szakmai stábot is kaphat, hiszen a távozó Kafarski sedédedzője, Fulip Surma sem marad a klubnál.
A másodosztályban is történt egy váltás: Az előző szezonban 12. helyen végzett Sandecja Nowy Sącz Jarosław Araszkiewiczet nevezte ki az edzői pozícióra. Araszkiewicz egy évre írt alá a klubhoz, a szerződés pedig közös megegyezés esetén a szezon végén meghosszabbítható.

Krychowiak a francia élvonalban - Grzegorz Krychowiak három évre szerződött a francia elsőosztályba feljutó Stade de Reims csapatához. A 22 éves középpályás a Bordeaux játékosaként korábban már szerepelt kölcsönben a Reims színeiben, ahol 54 mérkőzésen lépett pályára. Krychowiak az elmúlt hónapokat a Nantes csapatánál töltötte, szintén kölcsönben.

További változások a Legiánál - A Legia Warszawa leigazolta az élvonalból kiesett ŁKS Łódź 33 éves csatárát, Marek Saganowskit. A tapasztalt támadó korábban már volt a fővárosiak játékosa, 2002 és 2005 között 41 gólt szerzett a Legia színeiben. A klub új segédedzőt is kinevezett, így mostantól a spanyol Jose Antonio Vicuña segíti Jan Urban tréner munkáját.

Zahorski visszatér - Tomasz Zahorski elhagyta a német Duisburgot, és kétéves szerződést kötött a Jagellonia csapatával. A 27 esztendős - korábbi válogatott - csatár a német csapatban mindössze négy mérkőzésen lépett pályára.

(PolskaPiłka / fotó: Polskapresse)

Címkék: foci euro2012 lengyelorszag reims ekstraklasa cracovia legia rovid hirek atigazolas masodosztaly pogon szczecin sandecja zahorski saganowski

Lengyel média: Lipták Zoltán a lengyel bajnoknál

2012.06.12. 01:57 rwk1892

liptakzoli.jpgMagyar vonatkozású hírről számolhatunk be, hiszen több lengyel forrás is szinte már biztosra veszi, hogy az Újpest magyar védője, Lipták Zoltán lesz a Śłąsk Wrocław új igazolása, aki rövidesen aláír az újdonsült lengyel bajnokcsapathoz. A hírek szerint a védő közös megegyezéssel távozik Újpestről, miután felbontotta szerződését, ami idén decemberig kötötte volna a lilákhoz, így a wrocławi klub ingyen szerzi meg a tíz válogatott mérkőzést maga mögött tudó játékost. Az értesülést egyelőre még hivatalosan sem a Śląsk, sem pedig az Újpest nem erősítette meg. Lipták jól járhat a transzferrel, hiszen Orest Lenczyk csapata a Bajnokok Ligája küzdelmeiben vesz részt, ráadásul könnyen a kezdőben is találhatja magát, mert a bajnokcsapat várhatóan több védőtől is elköszön az új szezon kezdetéig.

A wrocławi klubnál több változás is várható, hiszen a tavalyi Ekstraklasa-szezon egyik legjobbja, Piotr Celeban szerződése lejár, és nagy valószínűséggel Németországban folytatja pályafutását. A vezetőség nem hosszabbított szerződést Dariusz Pietrasiakkal és Krzysztof Wołczekkel sem, emellett nagyon úgy tűnik, hogy a sérüléssel bajlódó Jarosław Fojut sem marad Wrocławban. Az eddigi egyetlen új szerzemény Rafał Grodzicki, aki a Górnik Zabrze csapatától érkezett, illetve a hírek szerint a Zagłębie Lubin védője, Marcin Kowalczyk is közel áll egy wrocławi szerződéshez.

Amennyiben a klubok hivatalosan bejelentik Lipták átigazolását, mi is beszámolunk majd a részletekről.

(Sport.pl / fotó: sporthirado.hu)

Címkék: foci magyarorszag nb1 ujpest lengyelorszag atigazolas slask wroclaw liptak zoltan

Katowice: Csak álom az élvonal

2012.06.11. 12:43 rwk1892

gieksa.jpgA GKS Katowice szurkolói az elmúlt hetekben nem lehettek a legboldogabbak, hiszen csapatuk mindössze három pontnak köszönhetően maradt a másodosztály tagja, így nagyon messze járt attól, hogy a pályán harcolja ki a feljutást az élvonalba. A napokban azonban egyre több forrás is úgy tudja, hogy a katowicei klub vásárolná meg a Polonia Warszawa eladásra kínált indulási jogát. Van-e azonban realitása ezeknek a híreszteléseknek? Nem igazán. Nagyon úgy tűnik, hogy a klub Ekstraklasa-szereplése még várat magára.

Ami tény, hogy a Polonia tulajdonosa, Józef Wojciechowski korábban már bejelentette, hogy eladja a klubot és az ezzel járó élvonalbeli indulási jogot, így az ezt esetlegesen megvásárló alacsonyabb osztályú csapat máris az elitben találhatná magát. Az is előfordulhat, hogy Ireneusz Król, a GKS elnöke találkozott Wojciechowskival, hogy a részletekről tárgyaljanak, azonban több tényező miatt is meghiúsulhat az üzlet. Az Ekstraklasa körüli felhajtás ráadásul elterelheti a figyelmet a klub igazi problémáiról, amik sajnos igenis léteznek.

A GKS január óta nem fizetett bért a játékosoknak, ráadásul a szövetség múlt heti döntése értelmében egyelőre még a másodosztályban való indulásra sem kapták meg a licencet, tekintve a bizonytalan anyagi helyzetet. Így szinte csodának kell történnie, hogy a szükséges pénz összejöjjön az esetleges Ekstraklasa-szerepléshez. Ezeket a milliókat nem fogják megkapni a várostól, és egyelőre a rejtélyes szponzor kilétét is homály fedi. Nem szabad megfeledkezni a stadion jelenlegi állapotáról és az infrastrukturális helyzetről, hiszen egyik sem adott ahhoz, hogy a szabályoknak megfelelően lehessen élvonalbeli mérkőzéseket rendezni. Jelen pillanatban tehát a GKS szurkolóinak álmodozás helyett marad a remény, hogy csapatuk a pályán harcolja majd ki a legjobbak közé való jövőbeli feljutást.

(Dziennik Zachodni / fotó: Sebastian Kucharz)

Címkék: licenc foci katowice lengyelorszag ekstraklasa masodosztaly polonia warszawa

Rövid hírek - 10/06/2012

2012.06.10. 21:17 rwk1892

smuda.jpgNem lesz sok változás a keretben - A lengyel válogatott trénere, Franciszek Smuda (a képen) újságírói kérdésre elmondta, hogy nem igazán tervez változtatni a görögök elleni mérkőzésen pályára küldött csapaton. "Ha tízből tíz mérkőzést így játszunk, és ilyenkor változtatunk, akkor az egész rendszer összeomolhat." - mondta Smuda. Az oroszok elleni találkozóhoz pedig hozzátette: "Egyáltalán nem félünk. Az oroszok játszottak egy jó meccset, amit ők irányítottak. Mi csak azt akarjuk, amit a görögök ellen, tehát nyerni. Változtatások? Talán egy. Több nem lesz".

Stark vezeti az oroszok elleni mérkőzést - A német Wolfgang Stark vezeti a Lengyelország - Oroszország csoportmérkőzést, amit kedden rendeznek Varsóban. A játékvezető nem ismeretlen a lengyel válogatott számára, hiszen kétszer is vezetett nekik meccset, mindkét alkalommal Błaszczykowskiék nyertek: 2006-ban Eb-selejtezőn 2-1 arányban a portugálok, míg két évvel később szintén ilyen arányban a csehek ellen.

Négyen is maradnak a másodosztályban - Bár éppen az Európa-bajnokság zajlik, a másodosztályban nem állt meg az élet. Az előző szezonban hatodik helyen végzett Bogdanka csapata új igazolások helyett inkább szerződést hosszabbított négy játékosával. Piotr Hermann és Tomasz Tymosiak az előző szezonban érkeztek a harmadosztályú Orląt Radzyń Podlaski csapatából. Hermann öt, Tymosiak hét mérkőzést játszott új csapatában. Rajtuk kívül Marcin Świech és Marcin Kalkowski is új szerződést írhatott alá. A Bogdanka vezetősége tovább tárgyal több meghatározó játékosával is, akik iránt Ekstraklasa-klubok érdeklődnek.

(TVN, PAP, Dziennik Wschodni / fotó: AFP)

Címkék: foci oroszorszag euro2012 lengyelorszag valogatott ekstraklasa bogdanka masodosztaly

Megemlékeztek az oroszok

2012.06.10. 14:47 rwk1892

rosja.jpgVáratlan gesztust tett az orosz válogatott néhány képviselője ma reggel Varsóban. A delegáció ellátogatott az Elnöki Palotához, ahol koszorút helyeztek el a 2010-es szmolenszki tragédia emléktáblájánál, illetve egy perc némasággal adóztak a szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczyński államfő és felesége, illetve a többi lengyel áldozat emléke előtt. Az oroszok képviseletében a holland szövetségi kapitány Dick Advocaat, illetve a labdarúgó szövetség elnöke, Sergey Fursenko helyezte el a koszorút az emléktáblánál. Fursenko a helyszínen lévő újságíróknak elmondta: "A szmolenszki katasztrófa az oroszoknak is hatalmas tragédiát jelent."

A közvélemény felemásan fogadta a történteket, hiszen Lengyelországban nagyon sokan hisznek abban, hogy balesetről szó sem lehetett. Jarosław Kaczyński, az elhunyt államfő testvére, egyben a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke a tragédia óta harcol azért, hogy az állítólagos igazság napvilágra kerüljön. Tény, hogy mind a mai napig nem sikerült egyértelműen kijelenteni, hogy mi okozta a szerencsétlenséget. Többen hisznek a vizsgálatok eredményeiben, miszerint emberi hiba miatt zuhant le a repülőgép, mások viszont - a hiányzó bizonyítékok és ellentmondások miatt is - politikai indítékot, mégpedig Oroszországot látják az események mögött. A megemlékezés incidens nélkül zajlott le, ám az internetes fórumokon többen kinyilvánították véleményüket: Vannak, akik örülnek a gesztusnak, ám sokak szerint az egyáltalán nem volt őszinte, és csak az orosz kormány megrendelésére rótták le tiszteletüket a válogatott képviselői. Jómagam azt mondom, hogy így még mindig jobb, mintha semmi sem történt volna orosz részről.

(Dziennik / fotó: Gazeta)

Címkék: oroszorszag kaczynski euro2012 lengyelorszag polska szmolenszk varso

Rövid hírek - 09/06/2012

2012.06.09. 20:48 rwk1892

polska1.jpgRekordnézettséget hozott a nyitómeccs - A lengyel nézettségi adatok szerint az országban közel 15,5 millióan követték tévén keresztül a lengyel-görög Eb-nyitómérkőzést. Az eredmény azt jelenti, hogy a készüléket bekapcsoló nézők közül ötből négyen a találkozót választották programként. Az eddigi rekord a 2002-es téli olimpián a síugrás döntője volt, ahol Adam Małysz ezüstérmet szerzett. Akkor 14,5 millióan szurkoltak a legendás lengyel síugrónak.

Nem keres új csatárt a Lech - A poznańi csapat a szezon végén eladta legjobb csatárát, Artjoms Rudnevset, így azonnal elindultak a találgatások, hogy a klub kivel helyettesíti majd az előző Ekstraklasa-szezon gólkirályát. Úgy tűnik azonban, hogy senkivel, hiszen a vezetőség és az edző nem tervezi új támadók leigazolását. "Tudom, hogy kritizálni fognak, ha néhány meccsen nem szerzünk gólt. Most viszont máshol van szükségünk erősítésre." -  mondta az edző, Mariusz Rumak. A Lech csapatában a két csatár jelenleg Vojo Ubiparip és Bartosz Ślusarski.

Burkhardt távozik - Marcin Burkhardt elhagyja a Jagellonia csapatát, miután nem sikerült megegyeznie a vezetősségel, akik csökkenteni szeretnék néhány játékos fizetését, köztük az övét is. A 28 éves középpályás két és fél év után hagyja el a klubot, ahol 51 mérkőzésen két gólt szerzett.

Nem volt jó ötlet a zárt tető - Több játékoshoz hasonlóan a lengyel válogatott kapitánya sem volt felhőtlenül boldog, hogy a lengyel-görög Eb-mérkőzést zárt tető alatt kellett lejátszani. Jakub Błaszczykowki elmondása szerint a stadionban szokatlanul nehéz és párás volt a levegő a meccs alatt. Több helyszíni beszámoló szerint a játékosok szinte a legrövidebb játékbeli szüneteket is kihasználták, hogy frissítőt vegyenek magukhoz. A lengyel szövetség közben már jelezte, hogy a következő találkozó idejére nyitva lenne a stadion teteje, viszont még várnak az UEFA hétfői jóváhagyására.

(sport.pl, PolskaPiłka, Przegląd Sportowy, FutbolNews / fotó: PZPN)

Címkék: foci lech poznan euro2012 lengyelorszag valogatott ekstraklasa atigazolas jagellonia

A FEMEN nem szurkolni ment Varsóba

2012.06.09. 00:52 rwk1892

Azzal, hogy Ukrajna lett a foci Európa-bajnokság társrendezője, szinte biztosra lehetett venni, hogy az utóbbi időben egyre több figyelmet kapó nőjogi szervezet, a Femen aktivistái is megjelennek majd a mérkőzések helyszínein. Nos, nem vártak vele sokat, hiszen nem sokkal a varsói nyitómérkőzés előtt jött a szokásos mutatvány, azaz a félmeztelenül - az aktuális szlogent magukra festve - való kiabálás. Ha pedig szlogen, most éppen a "Fuck EURO 2012" volt soron. A kedves hölgyek poroltóval indították az akciót, ám a rendőrök szinte azonnal a helyszínen voltak és elvitték őket. Azon kívül, hogy a meccsre tartó szurkolóknak kellemes vagy épp kellemetlen perceket szereztek, nem igazán tudom, hogy a figyelemfelkeltésen kívül a lányok pontosan mit értek el ezzel. Bár ha ez nekik elég, akkor nem mondhatunk semmit. Viszont úgy tűnik, hogy az első néhány ismertté vált akciójuk óta már nem küldik mindenfelé a "kezdőcsapatot", ami elég könnyen jó kedvre derítette a férfi járókelőket. Van az a közhely, hogy mostanság mindenhol romlik a színvonal, miért lennének éppen ők a kivételek...

reu_1564157.jpg  reu_1564144.jpg
(fotó: Action Images, FutbolNews)

Címkék: foci ukrajna euro2012 lengyelorszag femen varso

Lengyelország 1-1 Görögország (Videó)

2012.06.08. 21:37 rwk1892

Az előző mérkőzéshez hasonlóan most is külön bejegyzésben csatoljuk a mérkőzés összefoglalóját. A szöveges beszámoló az előző posztban érhető el.

Lengyelország - Görögország: Egy félidő sosem elég...

2012.06.08. 21:16 rwk1892

Elkezdődött az idei labdarúgó Európa-bajnokság, amit a lengyel válogatott nyitott meg a görögök elleni mérkőzéssel. Az országban a nyitányra készülve egyre erősebb lett a fociláz, a hazai csapatot pedig óriási hangulat várta az új varsói stadionban. Minden adott volt a sikerhez, azonban ma is megerősítést nyert, hogy a hármas sípszóig bizony bármi megtörténhet. Franciszek Smuda csapata elképesztő módon saját magának nehezített meg egy olyan találkozót, amit bizony már az első félidőben könnyedén - és sok góllal - hoznia kellett volna. A végén maradt az egy pont, és a keserű csalódás. Annak ellenére, hogy a legtöbb hazai szurkoló a mérkőzés előtt a realitást szem előtt tartva elfogadta volna a döntetlent, a látottak után ez másként alakult, hiszen kínos dolog nem megnyerni egy ilyen meccset, még a lengyel válogatottnak is. Na de nézzük a részleteket.

lewygrecja.jpg

Remekül kezdet a hazai alakulat, szinte az első perctől kezdve a kapujuk elé szorították a görögöket, akiknek legalább tíz perc kellett ahhoz, hogy felébredjenek és felvegyék a játék ritmusát, ami viszont egyáltalán nem jelentette azt, hogy veszélyt jelentettek volna a hazai kapura. A lengyel csapat óriási elánnal támadott, az első nagyobb helyzett pedig Murawski nevéhez fűződik, aki egy lecsorgó labdát küldött kapura, ám a kapus nagy bravúrral védeni tudott. A helyzetek azonban futószalagon érkeztek, és a 15. percben Błaszczykowski beadásáról a kapu elé vetődő Lewandowski mindössze pár centiméterrel maradt le. Nagyon érett már a vezető gól, és három perccel később szinte hajszálpontosan az előző helyzet ismétlődőtt meg: A csapatkapitány remekül ment el a szélen, középre adott, Lewandowski pedig senkitől sem zavartatva a kilépő kapus mellett fejelt a hálóba, 1-0. A gól után továbbra is óriási fölényben játszott a hazai válogatott, az ember egyre többször tette fel a kérdést: Ez a görög csapat mit tud elérni ezen a tornán ilyen "játékkal"? A lengyelek aztán sorban hagyták ki a helyzeteket, ami bizony elgondolkodtató a jövőre nézve. A görög csapat közben megint rosszul járt, hiszen a félidő előtt Papastathopoulos megkapta a második sárgáját, így hiába a reklamálás, mehetett zuhanyozni. Hozzá kell tenni, hogy a kiállítás kicsit szigorúnak tűnt: Tény, hogy a görög egy kicsit meglökte Murawskit, de a lengyel játékos már előtte elcsúszott. Jöhetett a szünet, miután az első félidő totális lengyel fölényt hozott.

tytonbroni.jpg

A második játékrészre egy teljesen más görög válogatott jött ki az öltözőből, szó sem volt feladott küzdelemről. Bár az elején pár lengyel lehetőség is adódott a kapu előtt, félő volt, hogy a sok elszalasztott helyzet megbosszulja magát. Így is alakult, hiszen Karagounisék az 51. percben a semmiből egyenlítettek: Az 51. minutumban egy jobbról érkező beadás után pattant a labda a pont jó helyen érkező Salpingidis elé, aki a vetődő Szczęsny mellett a hálóba lőtt. A találat teljesen megváltoztatta a játék képét, a lengyelek egyre kevesebb alkalommal kerültek a vendégek tizenhatosa elé, talán Obraniak szabadrúgását és Rybus fejesét lehetne még említeni, ám ezek a próbálkozások is elkerülték a kaput. A 70. percben aztán jött az igazi büntetés: A leshatárról kilépő Salpingidis esett el a kilépő Szczęsny lábában, amiért a görögök büntetőt, a kapus pedig azonnali piros lapot kapott. Smuda mester úgy döntött, hogy Maciej Rybus hagyja el a pályát, hogy a cserekapus Przemysław Tytoń beálhasson a kapuba, ahol a pillanat hőse lett, miután kivédte Karagounis lövését. Az öltözőben a eseményt tévén követő Szczęsny öröme magáért beszélt. A vendégeket azonban nem törte meg a kihagyott tizenegyes, tovább próbálkoztak, és öt perccel később Salpingidis ismét betalált, ám les miatt a gól nem számított. Ennek igazán örülhettek a lengyelek, hiszen a végéig képtelenek voltak még egy gólt szerezni, így a jöhetett a pontosztozkodás.

El kell ismerni, hogy a görögök nagyot küzdöttek, és a második félidőben nyújtott teljesítménnyel rászolgáltak a megszerzett pontra. A lengyel úriemberek pedig Smudával az élen kezdhetik az alapoktól, mondjuk hogy egy focimeccs 90 percig tart, illetve két félidőből áll, az pedig még nem elég, ha helyzeteket alakítunk ki. Van rá pár napjuk, jövő keddig pedig remélhetőleg tanulnak a hibákból, és egy jó eredményt érnek el a nagy rivális oroszok ellen. Az biztos, hogy könnyebb nem lesz, főleg hogy az orosz-cseh kettősből ma valaki előnyt szerezhet a lengyel srácokkal szemben...

EURO 2012, A csoport, 1. mérkőzés:
Lengyelország - Görögország 1-1 (1-0)
Varsó, 56 000 néző
Gól: Lewandowski (18') illetve Salpingidis (51')

Lengyelország: Wojciech Szczęsny - Łukasz Piszczek, Marcin Wasilewski, Damien Perquis- Sebastian Boenisch - Rafał Murawski, Eugen Polanski, Jakub Błaszczykowski, Ludovic Obraniak. Maciej Rybus (Przemysław Tytoń - 71') - Robert Lewandowski.

Görögország: Kostas Chalkias - Vassilis Torossidis, Sokratis Papastathopoulos, Avraam Papadopoulos (Kyriakos Papadopoulos - 31'), Jose Holebas - Kostas Katsouranis, Giannis Maniatis, Sotiris Ninis (Dimitris Salpingidis - 46'), Giorgos Karagounis - Giorgos Samaras, Fanis Gekas (Kostas Fortounis - 68').

(fotó: PAP/EPA - ekstraklasa.net)

Címkék: foci beszamolo gorogorszag euro2012 lengyelorszag valogatott lewandowski varso nyitomeccs

És indulunk...

2012.06.08. 05:45 rwk1892

Ma este végre elkezdődik a 2012-es foci Európa-bajnokság! Lengyelország - Görögország: 18:00. Vajon sikerül meglepetést okozni a hazai válogatottnak? Elég lesz a csapat arra, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és továbbjusson a csoportból? A ma esti első felvonás után néhány kérdésre választ kapunk.

Címkék: foci gorogorszag euro2012 lengyelorszag varso liber czyste szalenstwo

Rövid hírek - 07/06/2012

2012.06.07. 19:46 rwk1892

lewy.jpgLewandowski kellene a Juventusnak - Amellett, hogy Robert Lewandowskit (a képen) a pénteken kezdődő Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettjének tippelik, az átigazolási pletykák sem kerülik el a Dortmund csatárát. Ügynöke, Cezary Kucharski elmondta, hogy a támadó szívesen játszana Olaszországban, ráadásul szerinte ügyfele van olyan szinten, mint például Zlatan Ibrahimović. A Juventussal kapcsolatos értesülést azonban nem kommentálta. Lewandowskit egyébként 2014-ig köti szerződés a Borussiához, így az esetleges érdeklődő kluboknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Ráadásul a csatár árát az előző szezonban szerzett 22 találat csak növelte...

Edzőváltás az újoncnál - Ryszard Tarasiewicz nem hosszabította meg szerződését a Pogoń Szczecin csapatával, így az élvonalba feljutó klub kénytelen lesz új edző után nézni még a nyár elején. A tréner döntése mindenképpen meglepetésnek számít, hiszen a tavaszi szezonban csapata remek játékkal szerezte meg az ezüstérmet a másodosztályban, ezzel jogot szerzett az Ekstraklasa következő szezonjában való indulásra.

Quioto Krakkóban - Rommel Quioto lett a Wisła Kraków új igazolása. A 20 éves hondurasi csatár a következő szezon végéig érkezett kölcsönbe a CDyS Vida csapatától. Amennyiben a szakmai stáb elégedett lesz az idény végén, a krakkói klub elővásárlási jogának érvényesítésével megtarthatja a játékost. Quioto jelenleg a hondurasi olimpia válogatott tagja, így Londonban is ott lesz, tehát a Wisła szurkolói már a szezon előtt megnézhetik, hogy mire képes az új szerzemény.

(PolskaPiłka, Tutto Mercato / fotó: rp.pl - Patrik Stollarz)

Címkék: foci labdarugas euro2012 wisla lengyelorszag borussia dortmund ekstraklasa rovid hirek atigazolas lewandowski quioto pogon szczecin

Megújult a wrocławi főpályaudvar

2012.06.07. 19:05 rwk1892

A hírnek nincs sok köze a futballhoz azon kívül, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságra készülő Wrocław városának - az új stadionon túl - egyik legnagyobb beruházásáról van szó. Az eredetileg is építészeti különlegességnek számító épület hosszú évek alatt eléggé lepusztult állapotba került, és ahogy a legtöbb közép-európai nagyvárosban, a pályaudvaron itt is a kosz, a szemét és a folyamatos bűz fogadta az utazókat. Az EB-rendezés azonban bizonyos követelményeket állított fel a rendező városok előtt, így egyértelmű volt, hogy az épületegyüttesnek meg kell újulnia az idei focitornára. 2010-ben kezdődött az átépítés, és a munkálatok során többször is felmerült ugyanaz a probléma, ami a többi lengyel beruházás esetében, miszerint nem fognak végezni az EB kezdetére. Szerencsére nem akadt gond, és bár csak pár nappal a nyitómérkőzés előtt, de június elsején átadták a megújult pályaudvart. A környéken élők tehát megnyugodhattak, hiszen véget érnek az építkezések, a város pedig újra a szebbik arcát mutatja a vasúton érkező látogatóknak. A felújítás összköltsége közel 162 millió złoty (~11 milliárd Ft), ebből 113 milliót az Európai Unió biztosított.

Ilyen volt...
wroclaw1.jpg

...és ilyen lett.
wroclaw3.jpg
wroclaw4.jpg
(fotó: Gazeta Wrocławska)

Címkék: atepites wroclaw euro2012 lengyelorszag polska pkp

Rövid hírek - 06/06/2012

2012.06.06. 19:47 rwk1892

poloniakibicow.jpgEladó a Polonia - Józef Wojciechowski, a Polonia Warszawa tulajdonosa egy ideje már tervezte, hogy eladja a klubot, a médiában pedig ma már az is elterjedt, hogy hamarosan meg is találja a vevőt. Az eladás azonban nem egyszerűen egy tulajdonosváltásról szólna, ami annyira még nem is lenne nagy szenzáció, ám a Polonia szurkolóinak a rossz hírt az jelentheti, hogy a tulajdonos a csapat jövő szezonra szóló indulási jogát is értékesítené. Ez annyit tesz, hogy a jogot megvásárló csapat indulhatna a következő Ekstraklasa-idényben, míg a gazdag történelemmel rendelkező Polonia mindössze valamelyik alsóbb ligában szerepelhetne. Egészen tegnapig arról szóltak a találgatások, hogy a kiesett Cracovia élne a lehetőséggel, hogy visszakerüljön az élvonalba, ám ezt tegnap a krakkói klub vezetői cáfolták. Remélhetőleg néhány nap múlva minden kiderül. Az indulási jog megvétele nem új dolog a lengyel fociban, a legismertebb eset talán a Poloniához köthető, hiszen négy évvel ezelőtt Wojciechowski éppen egy hasonló "manőverrel" szerezte meg a klubot az élvonalbeli indulással együtt, a Polonia másodosztályban megszerzett 7. helyezése ellenére.

Żewłakow is váltott - A korábbi lengyel válogatott Marcin Żewłakow egy évre a Korona Kielce játékosa lett. A 36 esztendős támadó két év után hagyja el a GKS Bełchatów csapatát, ahol az előző szezonban 27 Ekstraklasa-mérkőzésen lépett pályára, és öt gólt szerzett. A Korona vezetősége Żewłakow megszerzése mellett meghosszabbította Paweł Sobolewski nyáron lejáró szerződését, így a 32 éves középpályás az idei év végéig még biztos a klubnál marad.

Edzőváltás a Lechiánál - Bogusław Kaczmareket nevezték ki a Lechia Gdańsk új edzőjévé, aki a rövid idő után távozó Paweł Janas helyét veszi át. Kaczmarek gazdag karriert tudhat maga mögött, hiszen amellett, hogy edzői pályafutását éppen a Lechia csapatánál kezdte, többek között a Stomil Olsztyn, a Zawisza Bydgoszcz, a GKS Katowice, a Groclin Grodzisk, és a Polonia Warszawa edzője is volt. A válogatottnál is dolgozott, ahol a korábbi szövetségi kapitány, Leo Beenhakker munkáját segítette.

(Przegląd Sportowy, lechia.pl, korona-kielce.pl)

Címkék: foci lengyelorszag cracovia rovid hirek atigazolas lechia varso polonia warszawa marcin zewlakow boguslaw kaczmarek grodzisk

Elbúcsúzott a gólkirály

2012.06.05. 20:10 rwk1892

Ahogy a ZTE érdekeltsége miatt már a magyar média is beszámolt róla, Artjoms Rudnevs a szezon végén elhagyta a Lech Poznań csapatát, és a német Bundesligába szerződött. A Zalaegerszeg egykori játékosa két évet húzott le Lengyelországban, és a legutóbbi szezon gólkirályaként távozott. Az elmúlt idényben remek formában játszott, 22 gólt szerzett 29 Ekstraklasa-mérkőzésen, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy a Lech megnyerje a bajnokságot. Távozása miatt csalódottak lehetnek a poznańi drukkerek, azonban tény, hogy Rudnevs nagyon hamar megmutatta azt, hogy megérett a magasabb szintre, emiatt pedig egy újabb év a lengyel élvonalban nem feltétlenül lett volna pozitív hatással a játékára. Persze nem mellékes az anyagi vonzata az átigazolásnak, amiből a Lech mellett bizony a ZTE is elég szépen profitált. Ami biztos, hogy a lett támadó a liga egyik színfoltjaként mindenképpen megérdemelte, hogy a Lech-szurkolók hosszú időre a szívükbe zárják. "Búcsúzásként" mellékelünk egy videót az idei gólokról, amikre persze az ellenfél védői nem szívesen emlékeznek...

 Artjoms Rudnevs - eddigi karrier:
2005 - 2008 / Daugava Daugapils / 75 mérkőzés / 21 gól
2009 - 2010 / Zalaegerszegi TE / 30 mérkőzés / 20 gól
2010 - 2012 / Lech Poznań / 56 mérkőzés / 33 gól
2012 - / Hamburger SV

rudnevs.jpg(fotó: Hamburger Morgenpost)

Címkék: foci hamburg hsv zalaegerszeg lengyelorszag lech ekstraklasa rudnevs atigazolas

süti beállítások módosítása