Megemlékeztek az oroszok

2012.06.10. 14:47 rwk1892

rosja.jpgVáratlan gesztust tett az orosz válogatott néhány képviselője ma reggel Varsóban. A delegáció ellátogatott az Elnöki Palotához, ahol koszorút helyeztek el a 2010-es szmolenszki tragédia emléktáblájánál, illetve egy perc némasággal adóztak a szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczyński államfő és felesége, illetve a többi lengyel áldozat emléke előtt. Az oroszok képviseletében a holland szövetségi kapitány Dick Advocaat, illetve a labdarúgó szövetség elnöke, Sergey Fursenko helyezte el a koszorút az emléktáblánál. Fursenko a helyszínen lévő újságíróknak elmondta: "A szmolenszki katasztrófa az oroszoknak is hatalmas tragédiát jelent."

A közvélemény felemásan fogadta a történteket, hiszen Lengyelországban nagyon sokan hisznek abban, hogy balesetről szó sem lehetett. Jarosław Kaczyński, az elhunyt államfő testvére, egyben a Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke a tragédia óta harcol azért, hogy az állítólagos igazság napvilágra kerüljön. Tény, hogy mind a mai napig nem sikerült egyértelműen kijelenteni, hogy mi okozta a szerencsétlenséget. Többen hisznek a vizsgálatok eredményeiben, miszerint emberi hiba miatt zuhant le a repülőgép, mások viszont - a hiányzó bizonyítékok és ellentmondások miatt is - politikai indítékot, mégpedig Oroszországot látják az események mögött. A megemlékezés incidens nélkül zajlott le, ám az internetes fórumokon többen kinyilvánították véleményüket: Vannak, akik örülnek a gesztusnak, ám sokak szerint az egyáltalán nem volt őszinte, és csak az orosz kormány megrendelésére rótták le tiszteletüket a válogatott képviselői. Jómagam azt mondom, hogy így még mindig jobb, mintha semmi sem történt volna orosz részről.

(Dziennik / fotó: Gazeta)

Címkék: oroszorszag kaczynski euro2012 lengyelorszag polska szmolenszk varso

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr24576731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása