Lengyelország - Görögország: Egy félidő sosem elég...

2012.06.08. 21:16 rwk1892

Elkezdődött az idei labdarúgó Európa-bajnokság, amit a lengyel válogatott nyitott meg a görögök elleni mérkőzéssel. Az országban a nyitányra készülve egyre erősebb lett a fociláz, a hazai csapatot pedig óriási hangulat várta az új varsói stadionban. Minden adott volt a sikerhez, azonban ma is megerősítést nyert, hogy a hármas sípszóig bizony bármi megtörténhet. Franciszek Smuda csapata elképesztő módon saját magának nehezített meg egy olyan találkozót, amit bizony már az első félidőben könnyedén - és sok góllal - hoznia kellett volna. A végén maradt az egy pont, és a keserű csalódás. Annak ellenére, hogy a legtöbb hazai szurkoló a mérkőzés előtt a realitást szem előtt tartva elfogadta volna a döntetlent, a látottak után ez másként alakult, hiszen kínos dolog nem megnyerni egy ilyen meccset, még a lengyel válogatottnak is. Na de nézzük a részleteket.

lewygrecja.jpg

Remekül kezdet a hazai alakulat, szinte az első perctől kezdve a kapujuk elé szorították a görögöket, akiknek legalább tíz perc kellett ahhoz, hogy felébredjenek és felvegyék a játék ritmusát, ami viszont egyáltalán nem jelentette azt, hogy veszélyt jelentettek volna a hazai kapura. A lengyel csapat óriási elánnal támadott, az első nagyobb helyzett pedig Murawski nevéhez fűződik, aki egy lecsorgó labdát küldött kapura, ám a kapus nagy bravúrral védeni tudott. A helyzetek azonban futószalagon érkeztek, és a 15. percben Błaszczykowski beadásáról a kapu elé vetődő Lewandowski mindössze pár centiméterrel maradt le. Nagyon érett már a vezető gól, és három perccel később szinte hajszálpontosan az előző helyzet ismétlődőtt meg: A csapatkapitány remekül ment el a szélen, középre adott, Lewandowski pedig senkitől sem zavartatva a kilépő kapus mellett fejelt a hálóba, 1-0. A gól után továbbra is óriási fölényben játszott a hazai válogatott, az ember egyre többször tette fel a kérdést: Ez a görög csapat mit tud elérni ezen a tornán ilyen "játékkal"? A lengyelek aztán sorban hagyták ki a helyzeteket, ami bizony elgondolkodtató a jövőre nézve. A görög csapat közben megint rosszul járt, hiszen a félidő előtt Papastathopoulos megkapta a második sárgáját, így hiába a reklamálás, mehetett zuhanyozni. Hozzá kell tenni, hogy a kiállítás kicsit szigorúnak tűnt: Tény, hogy a görög egy kicsit meglökte Murawskit, de a lengyel játékos már előtte elcsúszott. Jöhetett a szünet, miután az első félidő totális lengyel fölényt hozott.

tytonbroni.jpg

A második játékrészre egy teljesen más görög válogatott jött ki az öltözőből, szó sem volt feladott küzdelemről. Bár az elején pár lengyel lehetőség is adódott a kapu előtt, félő volt, hogy a sok elszalasztott helyzet megbosszulja magát. Így is alakult, hiszen Karagounisék az 51. percben a semmiből egyenlítettek: Az 51. minutumban egy jobbról érkező beadás után pattant a labda a pont jó helyen érkező Salpingidis elé, aki a vetődő Szczęsny mellett a hálóba lőtt. A találat teljesen megváltoztatta a játék képét, a lengyelek egyre kevesebb alkalommal kerültek a vendégek tizenhatosa elé, talán Obraniak szabadrúgását és Rybus fejesét lehetne még említeni, ám ezek a próbálkozások is elkerülték a kaput. A 70. percben aztán jött az igazi büntetés: A leshatárról kilépő Salpingidis esett el a kilépő Szczęsny lábában, amiért a görögök büntetőt, a kapus pedig azonnali piros lapot kapott. Smuda mester úgy döntött, hogy Maciej Rybus hagyja el a pályát, hogy a cserekapus Przemysław Tytoń beálhasson a kapuba, ahol a pillanat hőse lett, miután kivédte Karagounis lövését. Az öltözőben a eseményt tévén követő Szczęsny öröme magáért beszélt. A vendégeket azonban nem törte meg a kihagyott tizenegyes, tovább próbálkoztak, és öt perccel később Salpingidis ismét betalált, ám les miatt a gól nem számított. Ennek igazán örülhettek a lengyelek, hiszen a végéig képtelenek voltak még egy gólt szerezni, így a jöhetett a pontosztozkodás.

El kell ismerni, hogy a görögök nagyot küzdöttek, és a második félidőben nyújtott teljesítménnyel rászolgáltak a megszerzett pontra. A lengyel úriemberek pedig Smudával az élen kezdhetik az alapoktól, mondjuk hogy egy focimeccs 90 percig tart, illetve két félidőből áll, az pedig még nem elég, ha helyzeteket alakítunk ki. Van rá pár napjuk, jövő keddig pedig remélhetőleg tanulnak a hibákból, és egy jó eredményt érnek el a nagy rivális oroszok ellen. Az biztos, hogy könnyebb nem lesz, főleg hogy az orosz-cseh kettősből ma valaki előnyt szerezhet a lengyel srácokkal szemben...

EURO 2012, A csoport, 1. mérkőzés:
Lengyelország - Görögország 1-1 (1-0)
Varsó, 56 000 néző
Gól: Lewandowski (18') illetve Salpingidis (51')

Lengyelország: Wojciech Szczęsny - Łukasz Piszczek, Marcin Wasilewski, Damien Perquis- Sebastian Boenisch - Rafał Murawski, Eugen Polanski, Jakub Błaszczykowski, Ludovic Obraniak. Maciej Rybus (Przemysław Tytoń - 71') - Robert Lewandowski.

Görögország: Kostas Chalkias - Vassilis Torossidis, Sokratis Papastathopoulos, Avraam Papadopoulos (Kyriakos Papadopoulos - 31'), Jose Holebas - Kostas Katsouranis, Giannis Maniatis, Sotiris Ninis (Dimitris Salpingidis - 46'), Giorgos Karagounis - Giorgos Samaras, Fanis Gekas (Kostas Fortounis - 68').

(fotó: PAP/EPA - ekstraklasa.net)

Címkék: foci beszamolo gorogorszag euro2012 lengyelorszag valogatott lewandowski varso nyitomeccs

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr514574218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása