Lovrencsics Gergő góllal debütált!

2012.07.05. 22:25 rwk1892

Elég korán kezdetét vette az új szezon a Lech Poznań számára, hiszen a klubnak az Európa-liga első selejtezőkörében máris bizonyítania kellett, az ellenfél a kazah Zhetysu Taldykorgan volt. Magyar szempontból is sokat jelentett a párharc első - Poznańban megrendezett - találkozója, hiszen a nyár elején a Lombard Pápától igazolt Lovrencsics Gergő első hivatalos mérkőzésén szerepelhetett új csapatában. A debütálás remekül sikerült: A Lech 2-0 arányban győzte le a vendégeket, a magyar támadó pedig góllal és gólpasszal járult hozzá a győzelemhez.

Annak ellenére, hogy a poznańiaknak a Zhetysu szinte "kötelező feladatnak" számít, nem indult könnyedén a meccs. Bár a lelátókon fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók, a csapat elég nehezen talált fogást a vendégek védelmén, és bizony elég gyenge félidőt láthattak a stadionba kilátogató drukkerek. A második játékrész viszont parádésan sikerült, és az első félidőhöz képest látványosan feljavuló játék végül eredményt hozott: A hazaiak egy Lovrencsics-akció végén Rafał Murawski révén szereztek vezetést a 62. percben, majd három perccel később a magyar támadó zseniális gólja a biztos győzelmet jelentette Mariusz Rumak csapatának.

gergo1.jpg

A Lech tehát kétgólos előnnyel utazik Kazahsztánba. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor, magyar idő szerint délután kettőkor. Óriási meglepetést jelentene, ha Murawskiék nem jutnának a következő körbe, ahol ráadásul két másik lengyel klub, a Ruch Chorzów és a Legia Warszawa is csatlakozik a küzdelmekhez.

Lech Poznań - Zhetysu Taldykorgan 2-0 (0-0)
Poznań, 20 000 néző

Lech: Krzysztof Kotorowski - Mateusz Możdżeń, Hubert Wołąkiewicz, Marcin Kamiński, Luis Henriquez - Łukasz Trałka (54 - Rafał Murawski), Szymon Drewniak - Gergo Lovrencsics, Sergei Krivets (46 - Vojo Ubiparip), Aleksandar Tonev (84 - Jacek Kiełb) - Bartosz Ślusarski

Zhetysu: Wladimir Loginowskij - Danijar Mukanow, Milos Mihajlov, Damir Dautow, Marko Djalović - Sinisa Dobrasinović, Zoran Kostić - Edin Junuzović (70 - Aleksiej Szczotkin), Sergiej Skorych (81 - Olżas Spanow), Serkiżan Mużykow (70 - Aidar Kumisbekow) - Danilo Belić

fotó: PAP

Címkék: foci futball bemutatkozas legia warszawa lech poznan ruch chorzów lengyelorszag murawski lovrencsics gergo europa-liga

Rövid hírek - 01/07/2012

2012.07.01. 16:17 rwk1892

przyrowski.jpgPrzyrowski a Cracovia kiszemeltje - Az élvonalból az előző szezont követően kiesett Cracovia továbbra is kapust keres a következő idényre. Miután Wojciech Kaczmarek távozott a krakkói csapattól, a klubvezetés mindenképpen szeretne egy tapasztalt hálóőrrel nekivágni a másodosztályú mérkőzéseknek, hiszen a klub egyértelmű célja az élvonalba való azonnali visszajutás. A hírek szerint a kiszemelt a Polonia Warszawa kapusa, Sebastian Przyrowski (a képen). A 31 esztendős kapus a Polonia körül kialakult bizonytalanságok miatt nem szándékozik meghosszabbítani szerződését a fővárosi csapattal, és akár annak is megvan a lehetősége, hogy kölcsönben szerződjön Krakkóba. Bár több fiatal kapus is van a Cracovia keretében, a tapasztalat és rutin mindenképpen Przyrowski mellett szól, aki 188 Ekstraklasa-mérkőzést tudhat maga mögött, ráadásul kilenc alkalommal a lengyel válogatottban is szerepelt.

Arka: Távozó játékosok, visszatérő szurkolók - Négy játékos is elhagyja a másodosztályú Arka Gdynia csapatát. Omar Jarun, Piotr Kasperkiewicz, Ryotaro Nakano, illetve Bartłomiej Niedziela sem hosszabbított szerződést a klubbal, így a következő szezonban máshol folytatják pályafutásukat. Velük ellentétben Maciej Szlaga és Piotr Kuklis viszont új ajánlatot kapott a csapattól a tegnap lejáró megállapodásukat illetően, így ők valószínűleg maradnak a keret tagjai. Jó hír azonban a klubnál, hogy a szurkolók közleményben jelentették be a klubvezetéssel való szembenállás miatti bojkott végét, így a játékosoknak nem kell üres lelátók előtt szerepelni az őszi szezonban. A szurkolói klubok a klubvezetésben történt változások, így főként az új elnök személyével indokolják a bojkott lezárását, megemlítve az új vezetéssel való együttműködési szándékot.

Boenisch Angliában? - Bár az Európa-bajnokság nem sikerült fényesen a lengyel válogatott tagjainak, így Sebastian Boenisch sem lehetett elégedett. Egyénileg viszont jól járhat, hiszen a Sky Sports információi szerint három Premier League-ben szereplő klub is szívesen látná, így az Everton, a Newcastle és a Reading is. Sokan úgy vélik, hogy a 25 éves játékosnak éppen ez lenne a legjobb alkalom arra, hogy egy magasabb szintű klubhoz igazoljon.

(Sky Sports, PolskaPiłka / fotó: PAP)

Címkék: foci futball premier league lengyelorszag ekstraklasa cracovia rovid hirek atigazolas polonia masodosztaly boenisch arka gdynia przyrowski

Sorsoltak a kupákban

2012.06.26. 00:22 rwk1892

Az UEFA kisorsolta a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőinek első párosításait. A lengyel ligából négy csapat várta az eredményt: A BL-küzdelmekben a bajnok Śląsk, az EL-ben pedig a Ruch Chorzów, a Legia, illetve a Lech Poznań képviselik az országot.

A Śląsk a BL második selejtezőkörében kapcsolódik be a versenybe, ahol az ellenfél a montenegrói bajnokcsapat, a Buducnost Podgorica lesz. A wrocławi csapat idegenben kezdi a párharcot. Az Európa Ligában a Lech Poznań utazik a legmesszebre, miután a sorsoláson a kazah Zhetysu Taldykorgan csapatát kapta ellenfélként. Egy esetleges siker esetén a következő körben azeri vagy észt rivális várhat majd Lovrencsics Gergő új csapatára. A két másik érintett klub - helyezésének köszönhetően - csak a következő körben lép majd pályára, így a Ruch Chorzów a máltai Birkirkara ellen, a Legia Warszawa pedig a Metalurgs (Lettország) és a La Fiorita (San Marino) párharcának győztesével játszik majd.

A sorsolás és az ellenfelek besorolása alapján kijelenthető, hogy mindegyik lengyel klubnak szinte kötelező a győzelem. Persze tudjuk, hogy a pályán bármi megtörténhet, viszont az érintett csapatok szurkolói joggal várhatják el a magabiztos továbbjutást.

Címkék: foci futball selejtező bajnokok ligaja legia warszawa lech poznan lengyelorszag europa liga slask wroclaw ruch chorzow sorsolas

Rövid hírek - 24/06/2012

2012.06.24. 14:08 rwk1892

suler.jpgSuler Varsóban - Marko Suler (a képen) a Legia Warszawa új igazolása. A 29 esztendős szlovén védő három évre kötelezte el magát a fővárosi csapathoz. Suler 2008-tól a belga Gent játékosa volt, az elmúlt szezont pedig az izraeli Hapoel Tel-Aviv csapatánál töltötte kölcsönben. Érdekesség, hogy a játékos éppen a magyarok ellen debütált a szlovén válogatottban, azóta pedig 32 mérkőzésen viselte a nemzeti színeket, és két gólt is szerzett.

Nalepa hosszabbít - A Wisła Kraków csapata meghosszabbította a fiatal védő Michał Nalepa szerződését. A játékos az új megállapodásnak köszönhetően 2014-ig marad a krakkói klub kötelékében. A szerződés ellenére Nalepa a következő szezont mégsem az élvonalban, hanem a Termalica Nieciecza csapatánál kölcsönben tölti a másodosztályban.

Edzőt vált a Wisła Płock - A másodosztályból az előző szezon után búcsúzni kényszerülő klub vezetősége új edzővel próbálja kiharcolni az azonnali visszajutást, és Marcin Kaczmareket nevezte ki a csapat élére. Az új edző legutóbbi csapata az Olimpia Grudziądz volt, akik éppen az ő vezetésével jutottak fel a másodosztályba. Kaczmarek segítője a következő szezonban Adam Majewski lesz.

(PolskaPiłka / fotó: legia.com)

Címkék: foci varsó futball plock lengyelorszag ekstraklasa legia marko suler rovid hirek atigazolas masodosztaly wisla krakow

Lovrencsics aláírt!

2012.06.20. 18:34 rwk1892

A következő szezonban magyar érdekeltség miatt is érdemes lesz követni a lengyel élvonal küzdelmeit, hiszen Lovrencsics Gergő a mai napon hivatalosan is a Lech Poznań játékosa lett. A Lombard Pápa 23 éves támadója egy évre  szerződött a lengyel klubhoz kölcsönben, a megállapodás szerint a poznańi csapatnak pedig elővásárlási joga van. Ez annyit jelent, hogy sikeres együttműködés esetén a Lech további három évre szerezhetné meg a fiatal játékost. Gergő a 11-es számú mezben fog játszani, ami eddig a lengyel válogatott Rafał Murawskié volt, aki viszont mostantól a 16-os számot viseli majd. A kérdés persze az lesz, hogy milyen gyorsan sikerül bekerülnie a kezdőcsapatba, illetve pótolnia a nyár elején távozott Rudnevset.

pwlplnfm.jpg

Lovrencsics a szerződés aláírása után válaszolt néhány kérdésre:

Miért döntöttél úgy, hogy a Lech csapatához igazolsz?
- A Lech az európai kupaporondon szerepel, emellett remek játékosokkal rendelkezik, mint például Rafał Murawski vagy korábban Robert Lewandowski, aki most a Bundesligában játszik. A magyar bajnokságból ismertem még Artjoms Rudnevset is.

Mit tudsz a klubról és a lengyel ligáról?
- Elsősorban az Európa Ligában nyújtott teljesítmény miatt ismertem meg a klubot, amikor a csapatnak sikerült bejutni a csoportkörbe. Nagyon kiélezett mérkőzéseket játszottak Európa legjobb csapataival, és kiharcolták a hírnevet maguknak.

Melyik poszton érzed magad a legjobban?
- Támadó szellemű játékos vagyok. Csatárként érzem magam a legjobban, de szeretek szélsőként is játszani. Ha kell, akkor visszavont támadóként is megállom a helyem.

Mik a céljaid az új csapatban?
- Szeretném, ha a Lech a jó oldalát mutatná meg az európai porondon, ezáltal sikerülne kiharcolni a csoportkörbe jutást. Ha pedig a bajnokságról van szó, akkor a legmagasabb cél miatt szerződtem ide, ez pedig nem más, mint a bajnoki cím megszerzése.

(fotó: Lech Poznań)

Címkék: foci futball interju nb1 lech poznan lengyelorszag ekstraklasa atigazolas lovrencsics murawski lombard papa

Rövid hírek - 18/06/2012

2012.06.18. 22:12 rwk1892

koenvdb.jpgVan der Biezen távozik - Koen van der Biezen (a képen) nem tölti ki szerződését a Cracovia csapatánál, így már most elhagyja a másodosztályba zuhant krakkói klubot. A 26 éves holland csatár tavaly nagy reményekkel igazolt a lengyel csapathoz, azonban neki sem sikerült megmentenie a gárdát a kieséstől. Van der Biezen 24 bajnoki mérkőzésen szerepelt a Cracovia színeiben, ezeken négyszer talált az ellenfelek hálójába.

Tovább erősít a Korona - A Korona Kielce csapata leigazolta a holland Go Ahead Eagles lengyel középpályását, Michał Janotát. A 21 esztendős - korosztályos válogatott - játékos 2008-ban szerződőtt a Feyenoordhoz, majd egy  kölcsönben eltöltött évet követően került korábbi csapatához, ahol az előző szezonban 27 mérkőzésen négy gólt szerzett.

Túl sok lett a bónusz - A lengyel szurkolók között nagy felháborodást keltett a válogatott tagjait megillető prémium összege. Franciszek Smuda csapata meccsenként 250 ezer złoty jutalmat kap a hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerzett minden egyes pontért, tehát a két döntetlen összesen 500 ezer złotyt (kb. 35 millió forintot) jelent a csapat tagjainak. Ezen felül minden játékos 15 ezer eurót kapott meccsenként. Bár a kvóta már az Eb előtt ismert volt a szövetségből kiszivárgott információknak köszönhetően, a szurkolók és a közvélemény most háborodott fel igazán az összeg nagyságán. Ennek oka természetesen az, hogy a válogatott nem teljesítette a  célkitűzést, azaz a csoportból való továbbjutást.

Lipták marad Magyarországon - Lengyel források már szinte biztosra vették, hogy az Újpest védője, Lipták Zoltán a lengyel bajnok Śląsk Wrocław csapatához igazol. Néhány napja a klubvezetés is elismerte, hogy tárgyalnak a játékossal, aki azonban a hírek szerint otthon marad. A Győri ETO hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodott a védővel, így Lipták továbbra is a magyar élvonalban folytatja pályafutását.

(PolskaPiłka, wp.pl / fotó: newspix.pl)

Címkék: foci futball magyarorszag ujpest lengyelorszag gyor valogatott ekstraklasa cracovia smuda rovid hirek atigazolas liptak zoltan van der biezen michal janota

Viszlát, Smuda mester!

2012.06.17. 20:10 rwk1892

smuda2.jpgAhogy az várható volt, a lengyel válogatott Csehország elleni szombati veresége Franciszek Smuda szövetségi kapitány távozását is jelenti. A szakember a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón közölte, hogy önként lemond posztjáról. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy amennyiben ezt nem tette volna meg, a lengyel szövetség (PZPN) vezetői döntöttek volna a mester kispadról való eltávolításáról. A mai futballvilágban sokszor a nagyobb nevű edzők esetleges befolyása sem elég ahhoz, hogy egy jelentős tornán való sikertelen szereplés után is megtartsák aktuális állásukat. A lengyel válogatott esetében pedig pontosan most jött el az ideje annak, hogy egy kis szemléletváltás következzen. Kijelenthetjük, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokságon való szereplés még akkor is csalódás, ha a csapat "csak" a rendező jogán lehetett ott a megmérettetésen.

A kérdés jogos: Ki lehet az új edző? Nehéz lenne megtippelni, azonban a sorok írója úgy véli, hogy az ország rendelkezik olyan trénerekkel, akik alkalmasak a feladatra. Remélhetőleg a sokat kritizált döntéshozók is a hazai szakembereket preferálják majd a kiválasztásnál. Az esetleges jelöltek - Maciej Skorża, Michał Probierz, Piotr Nowak - mindannyian hazai edzők. Viszont ha éppen a szemléletváltásról beszélünk, akkor az bizony a szövetség vezetőinek sem jönne rosszul...

Franciszek Smuda irányításáról pedig beszéljenek a számok és adatok. Összegyűjtöttünk néhány információt és eredményt, amit a tréner a válogatott 2009-es átvétele óta jegyzett: A csapat 37 hivatalos mérkőzést játszott a szakember irányítása alatt, ebből 15 győzelem, 13 döntetlen, illetve 9 vereség született. A kiválasztott játékosok 47 alkalommal találtak az ellenfelek hálójába, míg a lengyel kapusok 40 gólt kaptak az előbbiekben jegyzett mérkőzéseken. A legnagyobb arányú lengyel győzelem egy 6-1-es eredmény Szingapúr, míg a legsúlyosabb vereség a Spanyolország elleni 6-0 volt. A leghosszabb veretlenségi sorozat (8 mérkőzés) éppen az Európa-bajnokságon szakadt meg, a kiesést jelentő 1-0-ás cseh győzelem alkalmával. A legtöbb gólt Robert Lewandowski szerezte, akinek 12 alkalommal sikerült a kapuba találni.

(fotó: PRESSFOCUS/Newspix)

Címkék: futball csehorszag euro2012 lengyelorszag polska valogatott pzpn ekstraklasa varso franciszek smuda

Csehország 1-0 Lengyelország (Videó)

2012.06.16. 23:52 rwk1892

Sajnos a lengyel válogatott búcsúzni kényszerült a hazai rendezésű kontinenstornáról, köszönhetően a csehek elleni vereségnek is. Videó csatolva, szöveges beszámoló az előző posztban.

Címkék: video foci labdarugas osszefoglalo csehorszag wroclaw euro2012 lengyelorszag

Csehország - Lengyelország: Keserű búcsú...

2012.06.16. 23:34 rwk1892

Eddig tartott a történet, Lengyelország búcsúzik az Európa-bajnokság küzdelmeitől. A rengeteg kihagyott helyzet és a görögök elleni döntetlen megbosszulta magát, két pont és a becsülettel küzdés pedig közel sem volt elég a továbbjutáshoz. Görögország - talán meglepetésre - legyőzte az oroszokat, így a csoport favoritja sem jutott tovább, Franciszek Smuda válogatottja pedig egygólos vereséget szenvedett Wrocławban a csehek ellen, így nem teljesítette az előzetes célkitűzést.

epa_01.jpg

Pedig remekül kezdődött: Óriási hangulat fogadta a csapatokat a stadionban, a lengyel válogatott pedig szinte a kezdőrúgástól kezdve a kapuja elé szorította a cseh csapatot. Már az első tíz percben helyzetek sorozatát dolgozták ki Lewandowskiék: A 3. percben Dudka látványos ollózása ment mellé, majd Obraniak szabadrúgása kötött ki az oldalhálóban. Nem sokkal később Błaszczykowski kapott labdát, majd kiszortott helyzetből lőtt, azonban a kimozduló Cech védeni tudott. Ezt követte az első félidő legnagyobb helyzete: Lewandowski kapott remek labdát a tizenhatos vonalán, egyedül kiléphetett, de nagyon csúnyán a kapu mellé bombázott. A csehek alig lépték át a felezővonalat, a lengyelek pedig futószalagon hagyták ki a helyzeteket: Egy szabadrúgás után lecsorgó labdát Perquis lőtt a kapu fölé, majd a 22. minutumban Boenisch próbálkozott távolról, azonban Cech bravúrral hárított. A cseheknek közel fél óra kellett ahhoz, hogy összeszedjék magukat: Az első komolyabb helyzetük Baros révén született, aki a leshatárról lépett ki a védők közül, Tytoń viszont résen volt és felszedte a csatár elől a labdát. A csehek támadásban maradtak és Tytoń ismét védhetett, ezúttal Plasil lövését. A félidőt Murawski sikertelen próbálkozása zárta.

A szünet után Bilek mester sikeresen rázta fel a cseh válogatottat, akik azonnal átvették a kezdeményezést, így a korábbi lengyel fölény semmissé vált. Barosék főként szögletekből veszélyeztettek, majd Limbersky indult kapura, azonban lövése elkerülte a lengyel kaput. A játék aztán egyre inkább a középpályára terelődött, kevés helyzet alakult ki, viszont a rengeteg szabálytalanság miatt egyre többször kellett a játékvezetőnek megszakítania a játékot. A cseh legénység aztán újabb fokozatra kapcsolt és csírájában fojtotta el az induló lengyel támadásokat. Lewandowski alig jutott szerephez, a középpályások pedig képtelenek voltak megtartani a labdákat. A helyzetek is a csehek előtt adódtak: Elsőként Gebre Selassie fejese ment mellé, majd a 64. percben egy beívelt szabadrúgás után Tytoń védett hatalmasat. A hazai csapat aztán próbált valamit mutatni, viszont a cseh kontrák egyre veszélyesebbek lettek, és félő volt hogy - mint a görögök ellen is -  az első félidőben kihagyott temérdek helyzet megbosszulja magát. Így is lett: Egy könnyelmű passz után a csehek villámgyors ellentámadása Baros révén indult, aki Jirácekhez passzolt, a támadó pedig egy csel után kilőtte a hosszú sarkot, 1-0. Smuda mester válaszként kihasználta maradék cseréit, azonban így is ötlettelen maradt a lengyelek játéka, hiányzott az egyéni villanás, ami lendületet adhatott volna a fordításra. Az utolsó tíz percben a lengyel csapat aztán mindent egy lapra feltéve támadott, ám Wasilewski és Lewandowski próbálkozásai sem találták el a kaput, a csehek pedig megőrizték előnyüket a végéig.

A vereséggel egy ország lett csalódott, hiszen nem sikerült a lengyel célkitűzés, azaz a csoportból való továbbjutás. Derekasan küzdöttek a fiúk mindhárom mérkőzésükön, azonban a kihagyott helyzetek megpecsételték a válogatott sorsát. Keserű érzés lehet kiesni a hazai rendezésű tornán, viszont a jövőre nézve óriási lecke lehet a csapatnak az itt szerzett tapasztalat. Arra viszont nem fogadnék nagy összeggel, hogy Franciszek Smuda még sokáig szövetségi kapitány marad...

Csehország - Lengyelország 1-0 (0-0)
Wrocław, 41 800 néző
Gól: Jirácek (72')

Csehország: Petr Cech - Theodor Gebre Selassie, Michal Kadlec, Tomas Sivok, David Limbersky - Jaroslav Plasil, Vaclav Pilar (Jan Rezek - 87'), Tomas Huebschman, Daniel Kolar - Petr Jiracek (Frantisek Rajtoral - 84'), Milan Baros (Tomas Pekhart - 92')

Lengyelország: Przemysław Tytoń - Łukasz Piszczek, Marcin Wasilewski, Damien Perquis, Sebastian Boenisch - Rafał Murawski (Adrian Mierzejewski  - 73'), Dariusz Dudka, Eugen Polanski (Kamil Grosicki - 56'), Jakub Błaszczykowski, Ludovic Obraniak (Paweł Brożek - 73') - Robert Lewandowski.

(fotó: PAP/EPA)

Címkék: foci labdarugas csalodas osszefoglalo csehorszag wroclaw euro2012 lengyelorszag valogatott kieses

Rövid hírek - 16/06/2012

2012.06.16. 13:15 rwk1892

lovrencsics.jpgLovrencsics Gergő egy lépésre Poznańtól - Ha minden a terv szerint halad, akkor hamarosan magyar játékosa lehet a Lech Poznań csapatának. Nem megerősített információk szerint a Lombard Pápa 23 éves támadója (a képen) az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton esik át a poznańi klubnál, így az őszi szezonban már kék-fehér mezben láthatjuk. Mariusz Rumak csapatánál már korábban is volt szó a magyar játékos szerződtetéséről, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem csak találgatásról van szó. Amennyiben a transzfer megvalósul, természetesen beszámolunk a részletekről!

Kaczmarek távozik - Wojciech Kaczmarek elhagyja az élvonalból kiesett Cracovia csapatát. A 29 esztendős kapus 2011-ben érkezett a Śląsk Wrocław gárdájától, azóta 41 mérkőzésen védte a Cracovia hálóját.

Jeż a Zagłębie játékosa - Ahogy több meghatározó játékos, Robert Jeż is elhagyta a Polonia Warszawa csapatát, és két évre a Zagłębie Lubinhoz szerződött. A megállapodás közös megegyezés esetén plusz egy évvel meghosszabbítható. A középpályás 21 mérkőzést játszott az előző szezonban, és ezeken két gólt szerzett.

(PolskaPiłka, Przegląd Sportowy / fotó: topliga.hu)

Címkék: foci magyarorszag nb1 lech poznan lengyelorszag ekstraklasa rovid hirek atigazolas lovrencsics wojciech kaczmarek

Rövid hírek - 15/06/2012

2012.06.15. 13:24 rwk1892

przemek.jpgTytoń a kapuban - Nem megerősített hírek szerint Franciszek Smuda szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a csehek elleni sorsdöntő Eb-csoportmérkőzésen Przemysław Tytoń (a képen) áll majd a lengyelek kapujában a visszatérő Wojciech Szczęsny helyett. A szombati mérkőzésre kijelölt kezdőcsapatát Smuda mester az este folyamán ismerteti majd.

Skót bíró vezeti a mérkőzést - Az UEFA Craig Alexander Thomson személye mellett döntött, így a skót bíró vezeti a szombati Lengyelország - Csehország mérkőzést. A találkozó Wrocławban kerül megrendezésre, a lengyeleknek pedig mindenképpen győzni kell a csoportból való továbbjutáshoz.

Maycon nem tér vissza - A Jagellonia Białystok megegyezett a fehérorosz BATE Boriszov csapatával a brazil csatár kölcsönszerződésének meghosszabbításáról, így a játékos nem tér vissza Lengyelországba az őszi szezonra. A brazil támadó 2010-ben érkezett a Jagelloniához, azonban nem sikerült kiharcolnia helyét a kezdőben, ezért kölcsönben a Piast Gliwice, majd később a BATE csapatához került.

Címkék: csehorszag euro2012 lengyelorszag bate valogatott ekstraklasa smuda tyton jagellonia

Ünnepel a Warta Poznań

2012.06.14. 13:20 rwk1892

warta.jpgPénteken ünnepli alapításának századik évfordulóját a Warta Poznań csapata. A jelenleg a lengyel másodosztályban szereplő klub a város legidősebb futballklubja, hiszen a várost jelenleg az élvonalban képviselő Lech Poznań csapata csak tíz évvel később született meg. A Warta rendkívül gazdag története során eddig két alkalommal hódította el a lengyel bajnoki címet, öt alkalommal lett második helyezett, hétszer pedig bronzéremmel fejezte be az éppen aktuális idényt. A zöld-fehérek szurkolói viszont nem lehetnek elégedettek az elmúlt évben nyújtott teljesítménnyel, hiszen csapatuk az előző szezonban mindössze a másodosztály 10. helyén zárt.

A klub képviselői több eseményt is terveznek a jeles napra. Délelőtt az egyik alapító, Edmund Szyc síremlékét koszorúzzák meg, majd délben a főtérre várják a csapat szurkolóit, ahol a hírek szerint meglepetéssel készül a klubvezetés, a drukkereket pedig megkérték, hogy a csapat színeiben - azaz zöld-fehérben - érkezzenek. A délután folyamán végül az egyik városi postahivatalban mutatják be a külön erre a dátumra készült emlékbélyeget.

Címkék: foci poznan lengyelorszag polska masodosztaly warta poznan

Rövid hírek - 14/06/2012

2012.06.14. 00:43 rwk1892

106kuba.jpgWilk ismét Poznańban? - Nagyon úgy tűnik, hogy Jakub Wilk (a képen) elhagyja a Lechia Gdańsk csapatát. A Lech Poznań középpályása a tavaszi szezonra érkezett kölcsönben a zöld-fehér csapathoz, ám a hírek szerint a poznańi klub 700 ezer złoty kifizetése után engedné el végleg a játékost. A Lechia vezetősége nem kíván ennyit fizetni, ráadásul az eddigi kölcsönvételért már 50 ezer złotyt megkapott a Lech. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy a tehetséges szélső a következő idényre visszatér szülővárosába.

Lipták mégsem megy Wrocławba? - Piotr Waśniewski, a bajnok Śląsk Wrocław elnöke megerősítette, hogy több játékossal is tárgyalnak, és bár a magyar védő is a jelöltek között van, a tárgyalások akadozni látszanak. Egy héttel ezelőtt még szinte biztosra mondták volna, hogy az Újpest játékosa Wrocławban folytatja pályafutását, viszont már csak úgy hivatkoznak erre, mint "lehetőség". A hírek szerint Lipták több más klubtól is ajánlatot kapott, ez az oka annak, hogy a szerződés nem került aláírásra.

Új érkező Kielcében - A Korona Kielce leigazolta a másodosztályú Warta Poznan 26 éves középpályását, Tomasz Foszmańczykot. A játékos egy évre szerződik a klubhoz, ám sikeres együttműködés esetén a szerződés további két évre meghosszabbítható. Foszmańczyk az előző szezonban 28 mérkőzésen lépett pályára a Warta csapatában, és két gólt szerzett. A középpályás eddigi karrierje során a Ruch Chorzów, Polonia Bytom, GKS Jastrzębie, Raków Częstochowa és a Ruch Radzionków csapataiban szerepelt.

(Gazeta Wyborcza, Gazeta Wrocławska, Korona Kielce / fotó: naszaliga.pl)

Címkék: foci lech poznan lengyelorszag ekstraklasa korona kielce rovid hirek atigazolas wilk slask wroclaw masodosztaly liptak zoltan lechia gdansk

Békés futballünnep? Ugyan...

2012.06.13. 02:02 rwk1892

Szerintem az UEFA illetékesei sem gondolták komolyan az Európa-bajnoki rendezés kihirdetésekor, hogy egy össznépi békés tornát hoznak majd össze a lengyelek és az ukránok. Benne volt a levegőben a balhé, ami szinte az első naptól kezdve jelen van a kontinenstornán. Az eddigi kisebb összetűzések után már csak az volt a kérdés, hogy mikor jön el az a pont, amikor kicsúszik az irányítás a rendőrség és a szervezők kezéből. Úgy tűnik, hogy ez a mai lengyel-orosz mérkőzéssel jött el, ami előtt ráadásul az oroszok egy "békés menetet" terveztek a stadionig az orosz nemzeti ünnep jóvoltából. Nehezen érthető, hogy mi fordult meg annak a fejében, aki ezt engedélyezte. Azt gondolták, hogy a lengyel klubok keményebb legényei hagyni fogják, hogy az oroszok a fővárosukban vonuljanak végig? A hírek szerint az orosz menetet megzavaró lengyelek mellett a Legia és a Polonia huligánjai is megvívták saját kis küzdelmüket főként a Szpartak Moszkva táborához tartozó orosz srácokkal. Közel száz embert letartóztattak, a sérültekről viszont ellentmondásos információk keringenek a lengyel médiában. Valahol azt is lehetett olvasni, hogy egy orosz szurkoló meghalt, ám ezt az értesülést az illetékesek azonnal cáfolták. Mindenesetre ha a mai események tudatában nem lép fel keményebben a rendőrség, akkor bizony végleg elveszítheti a kontrollt a dolgok felett, pedig még sok idő van hátra az Európa-bajnokság végéig...

zadyma.jpg  zadyma1.jpg  zadyma2.jpg  zadyma3.jpg
(fotó: PAP, Agencja Gazeta, newspix.pl)

Címkék: balhe oroszorszag euro2012 szurkolok lengyelorszag huliganok varso

Lengyelország 1-1 Oroszország (Videó)

2012.06.13. 00:28 rwk1892

A lengyel-orosz mérkőzés rövid összefoglalója. Szöveges beszámoló szokás szerint az előző posztban.

süti beállítások módosítása