Európa-bajnokság lengyel szemmel

2012.08.05. 21:46 rwk1892

A lengyel élvonal új szezonja még mindig nem kezdődött el, és bár mostanában sok hírrel jelentkeztünk a nyári híreket és eseményeket illetően, valahogy szerettem volna mást is megosztani a blogon. Ezért megkértem az egyik lengyel barátomat, hogy mondjon pár szót arról, ahogy ők látták a nyári lengyel-ukrán rendezésű tornát, illetve mit gondolnak az Ekstraklasa idei esélyeiről. A mai bejegyzésben következzen az Európa-bajnokságról és a válogatottról pár szó.

"Maga az ötlet, hogy Ukrajnával rendezzünk tornát, nem igazán tetszett a lengyelek többségének, mondván Ukrajna a keleti blokk országa, ahol még mindig érezhető a kommunizmus hatása, így aztán ellentétes volt a hír fogadtatása. Amikor aztán kiderült, hogy mi rendezhetjük a tornát, óriási eufória tört ki, ami talán túlzottan is sokáig tartott. Egy évvel azután elkezdhettünk aggódni, hogy több Euro 2012-vel kapcsolatos beruházás egyáltalán elkészül-e a papírra vetett határidőre. Ahogy az már ismert, négy remek stadion került megépítésre, mialatt egész Lengyelországban elindult egy megújulási őrület, ami magában foglalt további stadionépítéseket, illetve a meglévők felújítását. Ennek eredményeként az elmúlt négy évben közel száz stadion került megépítésre vagy felújításra, nagyobb városokban és kisebb településeken egyaránt. Az országban azonban elterjedt az a hír, hogy Ukrajnában elég rosszul haladnak a munkák a stadionokkal és az infrastruktúra fejlesztésével. Végül minden jól alakult, viszont a szegény és elmaradott Ukrajna képe megmaradt a torna idején is, hiszen csak három csapat választotta bázisának Ukrajnát, a többiek Lengyelországban voltak.

Maga a torna hatalmas siker lett, és bár itt nem a lengyel focisták játékáról van szó, hanem a tényről, hogy az ország sikeresen vette a szervezéssel és a logisztikával kapcsolatos összes akadályt. Persze volt néhány gond - például a lengyel és orosz szurkolók varsói összetűzése a meccs után - de összeségében sikerült jól megszervezni a tornát. A rendezvény alatti hangulat fantasztikus volt. A szurkolók piros-fehér zászlókat lengettek az autókból, az ablakokban transzparenseket lehetett látni, és hirtelen mindenki a válogatott rajongója lett, az emberek végig hittek a lengyel sikerben. A görögök, az oroszok, és a csehek elleni meccsek sajnos nem jelentettek számunkra sok örömöt, hiszen egy mérkőzést sem nyertünk meg, ennek ellenére végig hittünk a játékosainkban, akik közül többen kiemelkedtek: Az Arsenal kapusa Wojciech Szczęsny, a görögök elleni meccs hőse, Przemek Tytoń, aki tizenegyest hárított, illetve a Dortmund hármasa, Piszczek, Błaszczykowski és Lewandowski.

A tornát követően aztán kritikák özöne zúdult Franciszek Smuda trénerre, aki a szurkolók és a szakértők véleménye szerint nem tudta elviselni a nagy nyomást, amit az Euro jelentett a csapatnak, és nem tudott megfelelni az elvárásnak, hogy továbbjussunk a csoportból. Utódja Waldemar Fornalik lett, aki addig a lengyel bajnokság második helyezettjének, a Ruch Chorzównak volt az edzője. A Ruchnál csak "Királynak" becézték mindazért, amit sikerült elérnie egy szegény és viszonylag elhanyagolt klubbal. Ami a jövőt illeti, a brazíliai VB-selejtezőkön nehéz ellenfeleink vannak, mint például Anglia, Ukrajna és Montenegró, így az új edző és csapata előtt nagyon nehéz feladat áll."

Címkék: foci ukrajna velemeny euro2012 lengyelorszag polska ekstraklasa varso ruch chorzow franciszek smuda waldemar fornalik

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr994697396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása