Sorsoltak a kupákban

2012.06.26. 00:22 rwk1892

Az UEFA kisorsolta a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőinek első párosításait. A lengyel ligából négy csapat várta az eredményt: A BL-küzdelmekben a bajnok Śląsk, az EL-ben pedig a Ruch Chorzów, a Legia, illetve a Lech Poznań képviselik az országot.

A Śląsk a BL második selejtezőkörében kapcsolódik be a versenybe, ahol az ellenfél a montenegrói bajnokcsapat, a Buducnost Podgorica lesz. A wrocławi csapat idegenben kezdi a párharcot. Az Európa Ligában a Lech Poznań utazik a legmesszebre, miután a sorsoláson a kazah Zhetysu Taldykorgan csapatát kapta ellenfélként. Egy esetleges siker esetén a következő körben azeri vagy észt rivális várhat majd Lovrencsics Gergő új csapatára. A két másik érintett klub - helyezésének köszönhetően - csak a következő körben lép majd pályára, így a Ruch Chorzów a máltai Birkirkara ellen, a Legia Warszawa pedig a Metalurgs (Lettország) és a La Fiorita (San Marino) párharcának győztesével játszik majd.

A sorsolás és az ellenfelek besorolása alapján kijelenthető, hogy mindegyik lengyel klubnak szinte kötelező a győzelem. Persze tudjuk, hogy a pályán bármi megtörténhet, viszont az érintett csapatok szurkolói joggal várhatják el a magabiztos továbbjutást.

Címkék: foci futball selejtező bajnokok ligaja legia warszawa lech poznan lengyelorszag europa liga slask wroclaw ruch chorzow sorsolas

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr834611373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása