Lech-fölény a szezon válogatottjában

2012.06.04. 19:07 rwk1892

A hazai bajnoksággal foglalkozó legnagyobb lengyel portál összeállította a 2011/2012-es szezon válogatottját, ami természetesen az olvasók szavazatait tükrözi. A portálon az előző idény minden mérkőzése után szavazhattak a látogatók a találkozók legjobbjaira, az így adott voksok alapján pedig kialakult a végeredmény. A  felsorolásban a játékosok mellett az akkori klubjukat tüntetjük fel, hiszen a szezon zárása óta már többen is csapatot váltottak.

A 2011/2012-es év csapata tehát: Marian Kelemen (Śląsk Wrocław) - Grzegorz Wojtkowiak (Lech Poznań), Marcin Kamiński (Lech Poznań), Piotr Celeban (Śląsk Wrocław), Luis Henriquez (Lech Poznań) - Mateusz Możdżeń (Lech Poznań), Rafał Murawski (Lech Poznań), Sebastian Mila (Śląsk Wrocław), Sylwester Patejuk (Podbeskidzie Bielsko-Biała) - Artjoms Rudnevs (Lech Poznań), Arkadiusz Piech (Ruch Chorzów).

Nem meglepő, hogy a legtöbb játékost a bajnok Śląsk, és a tavaszi edzőváltást követően remekül hajrázó Lech adta, azonban jómagam kicsit túlzásnak érzem azt, hogy mindössze két másik klub játékosa tudott bekerülni a listába. Követve az egész szezont, ebből a válogatásból egyedül a Kelemen, Kamiński, Celeban, Mila, Rudnevs ötös esetében mondom azt, hogy teljesen jogos az eredmény, ám a többi - Śląsk és Lech játékosok által elfoglalt - pozíciókra bizony más klubok játékosainak kellett volna odakerülni. Ne vonjunk le tehát messzemenő következtetéseket ebből, mert nagyon úgy tűnik, hogy a két klub szurkolói kicsit nagyobb létszámban kattintottak a szavazásokra. Összességében viszont ezen válogatás nélkül is egyértelmű, hogy melyik két csapat volt a legmeghatározóbb az előző idényben.

Címkék: foci futball lech poznan lengyelorszag ekstraklasa slask wroclaw

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr884565310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása