Rövid hírek - 30/05/2012

2012.05.31. 01:26 rwk1892

urban.jpgEdzőt váltott a Legia - Miután a Legia Warszawa a hajrában elbukta a bajnoki címért folyó küzdelmet, már előre borítékolható volt az edző Maciej Skorża távozása. A klubvezetés ma meghozta a döntést, Skorża helyét Jan Urban (a képen) veszi át, akinek új szerződése egy évre szól. A szakember ismerősként tér vissza, hiszen 2007 és 2010 között már irányította a csapatot, ezalatt pedig a Lengyel Kupa és a Szuperkupa megszerzése mellett egy bajnoki ezüstérmet is elért a fővárosiak edzőjeként. Urban a klub honlapjának elmondta: "Nagyon örülök, hogy kaptam egy második esélyt. Úgy gondolom, hogy az akkor elkezdett tervem befejezetlenül maradt. Szeretném kiharcolni a bajnoki címet a Legiával, és hiszem, hogy ez most sikerülhet."  Az új edző kinevezése mellett a sportigazgatói poszton is változás történt, ezt Jacek Mazurek kapta meg, aki eddig a Legia futballakadémiáján dolgozott.

Grodzicki Wrocławban - Rafał Grodzicki lett a Śląsk Wrocław első nyári igazolása, miután a védő a Lechia Gdańsk helyett a bajnokcsapat ajánlatát választotta. A wrocławi klub ingyen szerezte meg a játékost, akinek szerződése egy hónap múlva lejár a Ruch Chorzów csapatánál. A Ruch szóvivője elmondta, hogy a klub szerette volna megtartani a védőt, aki azonban a távozás és az új kihívás mellett döntött. "Csodás négy és fél évet töltöttem itt. Nehezen, de büszkén búcsúzom ettől a különleges klubtól és a szurkolóktól, azonban változást és új kihívásokat szeretnék az életemben." - mondta a 29 éves játékos, aki 146 mérkőzést játszott a Ruch színeiben.

Gólkirályt igazolna a Korona - Rafał Jankowski közel áll ahhoz, hogy a Korona Kielce játékosa legyen. A Zagłębie Sosnowiec csatára már a Korona edzéseit látogatja. A 26 éves Jankowski a nemrég befejeződött szezont a harmadosztály nyugati csoportjának gólkirályaként zárta, miután 33 mérkőzésen 19 gólt szerzett, így a Korona érdeklődése nem alaptalan.

(forrás: Legia.com, PolskaPiłka, Gazeta Wrocławska / fotó ASInfo, boisko.pl)

Címkék: foci korona warszawa sosnowiec lengyelorszag ekstraklasa legia rovid hirek slask wroclaw grodzicki jan urban rafal jankowski ruch chorzow

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr974556265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása