Licenc: Két további csapat is indulhat

2012.05.29. 00:54 rwk1892

Alig fejeződtek be az Ekstraklasa idei küzdelmei, már javában zajlik a csapatok nevezése a következő szezonra. A szövetség (PZPN) ezzel foglalkozó bizottságának döntése értelmében az eddigiek mellett ma a Górnik Zabrze és a Widzew Łódź is megkapta az induláshoz szükséges engedélyt. A bizottság első körben elutasította a két klub nevezését, a Górnik esetében a stadion jelenlegi átépítése jelentette infrastrukturális problémák, míg a Widzewnél pénzügyi kérdések merültek fel. A csapatok végül sikeresen mutatták be a hiányosságokra vonatkozó terveket és dokumentumokat.

A Górnik csapatának a jelenlegi döntés azonban azt is jelenti, hogy a hazai mérkőzéseket a saját stadionjuk helyett Sosnowiecben kell majd lejátszaniuk. A bizottság viszont lehetőséget adott a klubnak arra, hogy a szezon indulása előtt egy szakértői csoport ismételten ellenőrzi a létesítményt, és pozitív döntés esetén a mérkőzések végül itt is megrendezhetőek lesznek.

"Eseménydús napokban volt részünk a döntés előtt. A legfontosabb, hogy teljesítettünk minden szükséges formaságot, és megkaptuk a licencet. A szezonkezdetig hátralévő időt igyekszünk a legjobban kihasználni, hogy a szervezet és a sport területén is felkészültek legyünk." - mondta a Widzew alelnöke, Paweł Młynarczyk, míg a Górnik első embere, Artur Jankowski is elégedetten nyilatkozott a klub honlapjának: "Elégedettek vagyunk, hogy megkaptuk a licencet. Szeretném megköszönni az egész stábnak és a klub barátainak, akik január óta keményen dolgoztak azon, hogy eleget tegyünk a követelményeknek. Mindenképpen kihasználjuk a lehetőséget, hogy még az Ekstraklasa kezdete előtt engedélyünk legyen a mérkőzések megrendezésére az Ernest Pohl stadionban."


Így néz ki éppen a Górnik-stadion...
ernpo.jpg(fotó: http://stadion-zabrze.pl)

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr454551939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása