Rövid hírek - 12/07/2012

2012.07.12. 21:29 rwk1892

zetysu.jpgTovábbjutott a Lech - Folytatódtak az Európa-liga küzdelmei, ahol a Lech Poznań a hazai 2-0-ás siker után 1-1 arányú döntetlent játszott Kazahsztánban, a Zetysu vendégeként. Lovrencsics Gergő csapata így 3-1-es összesítéssel jutott tovább a következő körbe, ahol már a Ruch Chorzów és a Legia Warszawa is bekapcsolódik a sorozatba. Lovrencsics kezdőként kapott helyett a csapatban, helyére a 66. percben Jacek Kiełb állt be kék-fehérekhez. A klubot érintő további hír volt a héten, hogy Sergei Krivets távozott a csapattól és Kínába szerződött. A Lech az Európa-ligában július 19-én szerepel ismét, az azeri Khazar Lenkoran ellen.

Fornalik helyett Fornalik - A lengyel válogatott irányítását vállaló Waldemar Fornalik helyére Tomasz Fornalik személyében a Ruch Chorzów megnevezte az új edzőt, aki Waldemar testvére. Az új tréner ismerős arc a Ruch öltözőjében, hiszen eddig segédedzőként dolgozott a távozó Waldemar mellett. "Nem lesznek nagy változások, szeretnénk folytatni azt, amit nemrég elkezdtünk."  - mondta a szakember.

Erősít a Piast - A Piast Gliwice is készül az Ekstraklasa új idényére, most éppen két új játékost szerződtetett a klub. Paweł Oleksy és Damian Zbozień mindketten egy évre - kölcsönben - írtak alá a csapathoz. A balhátvéd, 21 esztendős Oleksy a Zawisza Bydgoszcz csapatától érkezik, ahol 29 találkozón három gólt szerzett. A 23 éves Zbozień szintén védőként lesz majd bevethető. Az eddig a GKS Bełchatówban szereplő játékos 14-szer lépett pályára az élvonalban, ezalatt egy alkalommal volt eredményes.

(PolskaPiłka / fotó: Lech Poznań)

Címkék: foci labdarugas lech poznan lengyelorszag ekstraklasa atigazolas ruch chorzow waldemar fornalik lovrencsics gergő tomasz fornalik piast gliwice oleksy zbozien

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr994650717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása