Hármas továbbjutás

2012.07.27. 00:31 rwk1892

Mindhárom lengyel csapat sikerrel vette az Európa-liga második selejtezőkörének visszavágóit, így a Lech Poznań, a Ruch Chorzów, illetve a Legia Warszawa is továbbjutott a sorozat következő körébe. Bár az első mérkőzések eredményei a három lengyel klubnak kedveztek, mindenképpen fontos volt, hogy a játékosok az utolsó percig koncentráljanak a második mérkőzés lefújásáig.

A délután folyamán kezdődött a Metalurg Skopje - Ruch mérkőzés, és a lengyelek már az első félidőben eldöntötték a továbbjutás kérdését, hiszen Janoszka és Straka is betaláltak a hazaiak kapujába. Tomasz Fornalik csapata azonban nem engedett ki a második játékrészben sem, és a 62. percben Arkadiusz Piech beállította a végeredményt, így a Ruch viszonylag könnyedén jutott tovább a következő körbe, ahol az ellenfél a cseh Viktoria Plzeň lesz.

Az első esti mérkőzésen a Lech Poznań 1-1-es döntetlen után fogadta a Khazar Lenkoran csapatát, és Aleksandar Tonev 15. percben szerzett góljával ki is vívta a továbbjutást. Lovrencsics Gergő csereként lépett pályára a 62. minutumban, és hasznosan játszva több gólhelyzetet is kialakított. A Lech az AIK Stockholm ellen szerepel majd a sorozat következő körében.

A nap utolsó lengyel érdekeltségű mérkőzésén a Legia Warszawa játékosai nem bíztak semmit a véletlenre: Miután az első találkozón 2-2-es döntetlent sikerült csak elérniük, hazai pályán már teljesen máshogy játszva, magabiztosan 5-1 arányban győzték le a lett Metalurgs gárdáját. A Legia már negyven perc elteltével két góllal vezetett, ekkor a vendégek még szépítettek, ám egy kiállítás megpecsételte a sorsukat. A végére Marek Saganowski mesterhármast ért el, illetve Michał Żyro és Janusz Gol is feliratkozott a góllövőlistára. A Legia következő ellenfele az osztrák SV Ried lesz.

Eredmények:
Metalurg Skopje - Ruch Chorzów 0-3 (0-2) / összesítésben 1-6
Lech Poznań - Khazar Lenkoran 1-0 (1-0) / összesítésben 2-1
Legia Warszawa - Metalurgs Lipawa 5-1 (2-1) / összesítésben 7-3

Címkék: foci labdarugas legia warszawa lech poznan lengyelorszag selejtezo ekstraklasa ruch chorzow europa-liga metalurgs metalurgs skopje khazar lenkoran

A bejegyzés trackback címe:

https://lengyelfutball.blog.hu/api/trackback/id/tr744680907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.